a munkaviszonyból eredő alapvető jogokról és kötelezettségekről tanulók részére
A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv. (továbbiakban: Mt.) 46. § alapján, a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Ágazati Képzőközpont nKft („Munkáltató”) a következő tájékoztatást adja a szakképzési munkaszerződéssel rendelkező (munkavállaló neve, anyja neve) munkavállalónak (a „Munkavállaló”) a munkaviszonyból eredő alapvető jogokról és kötelezettségekről.
A Munkavállaló napi munkaidejének mértéke 7 óra a 18 év alatti tanulóknak, és 8 óra a 18 év feletti tanulóknak. A munkarendet a Munkáltató határozza meg az Mt., és a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. tv. (továbbiakban: Szkt.), szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II.7.) Korm. rendelet (továbbiakban: Szkr.) irányadó szabályainak megfelelően. A munkaidő- beosztást 6-22 óra között kell megszervezni. A munkarend a Munkáltatónál helyben szokásos módon kerül közlésre. Ettől eltérő munkarend, csak mindkét fél egybehangzó hozzájárulásával történhet.
Egyéb juttatás évente a tárgyév első hónapjának első napján érvényes kötelező legkisebb havi munkabér összegéig nyújtható (maximum 168 000 Ft/év) a ledolgozott napokra tekintettel arányosan a hasonló munkakörben foglalkoztatottak részére biztosított egyéb juttatással azonos mértékben.
A munkabér banki átutalással a tárgyhót követő naptári hónap 10. naptári napján kerül kifizetésre a Munkavállaló által megjelölt bankszámlára történő átutalással.
A Munkavállaló munkakörébe tartozó feladatokat a Munkáltató által készített munkaköri leírás tartalmazza, amely a Munkavállaló munkaszerződésének mellékletét képezi. A munkaköri leírást a Munkáltató ésszerű keretek között, a Munkavállaló munkakörén belül, azzal összefüggésben a mindenkori gazdasági érdekeinek figyelembevételével jogosult egyoldalúan módosítani.
A szabadság mértékére, A szakképzésről szóló 2019. év LXXX. törvény és a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet irányadók.
A tanulót, évente negyvenöt munkanap illetve a képzésben részt vevő személyt 30 munkanap szabadság illeti meg. A szabadság kiadásánál lehetőleg figyelemmel kell lenni az őszi, téli, tavaszi és nyári szünet rendjére. A nyári szünetben legalább húsz munkanap szabadságot a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy kérésének megfelelő időpontban egybefüggően kell kiadni. A szabadság igénybevételét a helyben szokásos módon, de minimum két héttel előre egyeztetni kell a Munkaadóval. A tanuló az évi szabadság napjaiból előre egyeztetett időben 7 munkanappal önállóan rendelkezik.
A tanuló rendkívüli esetben kérhet fizetés nélküli szabadságot.
A fizetés nélküli szabadság igényt előre, vagy legkésőbb a hiányzás napján e-mailben kell bejelentenie (agazatikepzo@gmail.com)
Ha tanuló nem jelzi előre, vagy legkésőbb a hiányzás napján, hogy fizetés nélküli szabadságot kér, és mégis távol marad, a munkáltató a törvényi előírásoknak megfelelő mértékig a tanulónak pihenőnapot írhat ki.
Ha erre már nincs lehetőség, a munkáltató szabadságot ír ki, szintén a törvényi előírásoknak megfelelő mértékben.
Ha a szabadság napok is elfogytak, és a tanuló ismét úgy hiányzik, hogy nem igazolja vagy nem megfelelő időben igazolja táppénzes papírral a hiányzását, a munkáltató a szakképzési munkaszerződést azonnali hatállyal megszünteti.
Szakképzési munkaszerződés hiányában pedig a tanulói jogviszony is megszűnhet!
A Munkáltatóra és a Munkavállalóra irányadó felmondási idő megállapításának szabályai
A szakképzési munkaszerződés felmondásának szabályaira az Szkt. 88.§- ában foglaltak az irányadóak.
A Munkáltató képviseletében a Munkavállaló felett a munkáltatói jogokat a mindenkori Közép-magyarországi Agrárszakképzési Ágazati Képzőközpont nKft ügyvezetője gyakorolja.
A munkáltató tájékoztatja a munkavállalót, hogy nem tartozik kollektív szerződés hatálya alá.
A tanulót naptári évente 15 nap betegszabadság illeti meg a munkaidő- beosztás szerinti munkanapokra. A betegszabadság tekintetében egész munkanapnak számít a fél napot elérő töredéknap. A tanuló betegszabadságot meghaladó idejére a társadalombiztosítási jogszabályok szerinti táppénzre jogosult. Ha a tanuló betegszabadságot vesz igénybe, akkor részére a munkabér 70%-jár, mely összeg adómentesen fizethető, de TB járulék (18,5%) terheli. A további betegség esetén a tanulónak táppénz jár. A táppénz a munkabér 50% illetve 60%-a, adóköteles ellátás, 15 % szja terheli. TB járulékot azonban nem kell vonni az összegből.
A duális szakképzésben az ágazati alapvizsgát követően a hiányzás csak orvos által kiállított táppénzes igazolással igazolható. Nincs lehetőség szülői igazolásra!
– A tanulónak a képzés során közismereti tanítási napjai és munkahelyi napjai vannak.
Ezekre a napokra, az iskolai Házirendnek megfelelően, elfogadható szülői igazolás is.
– amit vagy a munkahelyen tölt a beosztása szerint,
– vagy az iskolában a szakmai tárgyak tanulásával tölt.
– A tanuló köteles bejelenteni a hiányzását legkésőbb a hiányzás napján, a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft., mint munkaadó felé, a ( agazatikepzo@gmail.com ) email címen, valamint az iskola, illetve a szakmai gyakorlati hely felé.
– A táppénzes igazolás digitális másolatát olvasható minőségű fotó, vagy szkennelt változatban, a hiányzást követő első lehetséges alkalommal meg kell küldeni a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft., mint munkáltató részére, a ( agazatikepzo@gmail.com ) email-címre. Másolatban kerüljön be az osztályfőnök is!
– Az e-mailben a tárgy mezőbe be kell írni a diák nevét és a betegállomány kezdő- és záró napját! Pl.: Minta_Éva_2021.01.13-2021.01.17
A tanulók munkabérének kifizetési feltétele a TB igazolások eredeti fizikai példányának határidőre történő leadása, a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Ágazati Képzőközpont nKft irodája részére! A határidő a tárgyhó utolsó napja.
A tanulók a TB igazolások EREDETI fizikai példányát az osztályfőnöküknél adják az első tanítási napon.
Hiányzás esetén, a munkabér elszámolását, és a munkabér kifizetését a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Ágazati Képzőközpont nKft kizárólag abban az esetben tudja pontosan és határidőre elvégezni, amennyiben a tanuló az erről szóló TB igazolás fizikai példányát az elszámolandó hónap utolsó napjáig leadta a fent említett módok szerint!
A határidőn túl beérkezett TB igazolások esetén, a ki nem fizetett, elmaradt munkabér elszámolás korrekciójára és az érintett munkanapokra járó munkabér kifizetésére a következő hónap elszámolásakor kerül sor.
-A tanuló igazolt vagy igazolatlan hiányzása együtt összesen eléri a 250 órát vagy egy tantárgy esetében a 30 %-ot, és a tanuló nem szerzett az értékeléshez elég osztályzatot, a tanulónak osztályozó vizsgán kell megszereznie a félévi, év végi osztályzatát. Az osztályozó vizsga megtagadható, ha a tanuló igazolatlan óráinak száma meghaladja a 20 órát.
-Ha a tanuló igazolt és igazolatlan mulasztása a szorgalmi időszakban (szeptember 1. – június 15.) meghaladja az összes szakirányú oktatási óraszám 20 %-át, a tanulmányok csak az évfolyam megismétlésével folytathatók.
-Ha a tanuló igazolt és igazolatlan mulasztása a szorgalmi időszakon kívüli (június 16. – augusztus 31.) az egybefüggő szakmai gyakorlaton meghaladja a 20 %-ot, a tanulmányok csak az évfolyam megismétlésével folytathatók.
Tanköteles tanulónál (Tankötelezett a tanuló annak a tanévnek a végéig (szeptember 1. – augusztus 31.), amelyben betölti a 16. életévét.)
-Az iskola a jogszabályokban előírt kötelezettségénél fogva eljárást indít a lakóhely szerint illetékes gyermekjóléti szolgálatnál, illetve kormányhivatalnál. A hatóságok az iskola értesítése alapján szabálysértési eljárást kezdeményeznek a szülő ellen, ha nem gondoskodik a tanköteles korú gyermeke iskolába járásáról. A szakképzési munkaszerződést a gazdálkodó szervezet egyoldalúan felmondhatja az igazolatlan hiányzás miatt.
30 igazolatlan óra után, ha az iskola 2 alkalommal írásban értesítette a tanulót, a tanulói jogviszony megszűnik. Tanulói jogviszony hiányában a szakképzési munkaszerződés is megszűnik.
– Tanuló a foglalkoztatással és munkabér kifizetésekkel kapcsolatos valamennyi dokumentumot a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Ágazati Képzőközpont nKft irodában személyesen veheti át nyitvatartási időben.
– Kiskorú tanuló esetén a szülő és/vagy törvényes képviselő ellenjegyzése is szükséges a dokumentumok átvételének!
© made by otcm